Szálláskeresés

2024-04-19
2024-04-20

Turizmus, fejlesztések a Tisza–tó területén

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálatának megalapozó eleme maga a Tisza-tó. A vízterület

természetvédelmi és turisztikai jelentősége miatt egyaránt folyamatosan fontos a turisztikai infrastruktúra, a turisztikai szolgáltatások fejlesztése is. A Tisza-tó vidékének turizmusa számos vonatkozásban különbözik az országos átlagtól, de még a két szomszédos statisztikai régió is teljesen más a wellness, üdülés, pihenés szolgáltatások, a szállás, szállások tekintetében, a kínálatban. Ugyanakkor olyan vonzerőkkel rendelkezik, és olyan egyedi előnyei vannak a Tisza-tó és egyáltalán a Tisza partvidékének, amelyek Magyarországon elsősorban erre a régióra jellemzőek, és egyre jobban megközelíti ez az üdülés, pihenés szempontjából tökéletes hely az európai hírnevet. A travel irodák közül egyre több foglalkozik a Tisza-tó és vidékének, a szállások, wellness hotelek kedvező ajánlatainak felkutatásával.

Kiemelkedő vonzerővel bír a Tisza-tó és a több helyen is fellelhető, őstermészeti képre alapozott ökoturizmus, ami egyre divatosabb a nyaralás, pihenés, üdülés és a wellness üdülés világában is: azt jelenti, hogy a lehető legközelebb a természethez, a környezetre, az élővilágra vigyázva, azt tiszteletben tartva pihenünk, felfrissülünk. Sok hotel, wellness hotel kínál az ökoturizmushoz illeszkedő programokat a Tisza-tó környékén és a Tisza partvidékén.

A régió további, regionális jelentőségű vonzerői a gyógy- és termálfürdők, a falusi, kulturális értékek, emlékek, a kiemelkedő wellness szolgáltatások, wellness szállodák ajánlatai. A helyi jelentőségű vonzerők, a nyaralás, üdülés, pihenés során a kínálatot tovább színesíthetik a Tisza-tó partvidékén: lovaglás, vadászat, gasztronómia, értékes, védett emlékek, templomok, kastélyok, kúriák találhatóak Tisza-tó partján, környékén.

Szálláshelyek tekintetében a Tisza-tó partvidéke egyre jobban fejlődik és egyre több, jobb minőségű szállás közül választhat. A Tisza-tó vidékén lévő hotelek sokféle speciális kiegészítő szolgáltatásokat is kínálnak, ezek közül a wellness a legkiemelkedőbb, s minden ehhez kapcsolható egészséges program, amitől a nyaralás, pihenés, üdülés igazán hasznos lesz.

Vendéglátó ipari egységekkel a Tisza-tó minden települése ellátott, a büfétől az étteremig több típus is megtalálható, s mindenütt kiemelt szerep jut a Tisza-tó remek halainak, ugyanis halételek területén a régió konyhája, gasztronómiai kultúrája az egyik legjobb, borai is díjnyertesek, világhírűek, finomak. Üdülés, pihenés, nyaralás során kóstolja meg a jellegzetes helyi halételeket, tájborokat a változatos, hangulatos éttermekben!

Tisza-tó part menti településeinek arculata az elmúlt évtizedekben, a tó kialakítása óta, jelentős változásokon ment keresztül, egyre szebbek a falvak, kisvárosok. Üdülőtelepek jöttek létre, amelyeken a szállások megbízhatóak és kedvező árfekvésűek, de vendégházak is számosan megtalálhatóak a Tisza-tó környékén, áraik barátiak. A települési központok megújultak, átalakultak, egyre változatosabb programok várják az idelátogatót, évente, pár évente megrendezett napok, fesztiválok, pl. zenei események, előadás napok is.

Tisza-tó turisztikai régió, méretéből adódóan, számszerűen a legkisebb vendégforgalommal

rendelkezik, a strandokon így sokkal nagyobb nyugalomban telhet a pihenés, nyaralás, nincs túlzsúfoltság, s ez egyszerűen azért van, mert ez a gyönyörű tó és vidéke egyszerűen még kevésbé ismert, mint például a Balaton vagy a Velencei-tó.

A szállások jelentős része a térségben magánszálláshelyeken működik, de a hotelek is egyre többféle, sokszor akciós ajánlattal szolgálnak, a pihenés, üdülés, nyaralás céljára, a Tisza-tó környékén a legváltozatosabb szállások találhatóak.

Jelentős a gyógyturizmus miatt idelátogató vendégek száma is, számos gyógyfürdő, wellness programokat kínáló szállás, travel iroda kapcsolódik a Tisza-tó környékéhez. A tó környékén az utóbbi években a turisztikai szolgáltatások színvonala egyértelműen emelkedett.

A Tisza-tó turizmusának legfontosabb alapja az egyedülálló természeti környezet, a tó, és a régión áthúzódó, 120 folyam-kilométeres Tisza szakasz.

A Tisza-tavi Turisztikai Régió épít a változatos attrakciók különböző formáira, a települések adottságai szerint differenciáltan, de összehangoltan folynak a fejlesztések, a városok és falvak együttműködő hálózatából álló egységes régió ez, ahol a pihenés, üdülés, nyaralás során igénybe vehető lehető legtöbb féle szolgáltatás, program nagy számban, változatosan, egész évben megtalálható. Tisza-tó környékén a turizmus szervesen beépül a lakosság és a települések életébe, egyik fontos eleme és húzóereje a helyi gazdaság felzárkóztatásának és fejlesztésének, egyben a legfőbb turisztikai vonzerőt jelentő természeti-környezeti értékek megóvásának és fenntartásának.

Az ökoturizmushoz hasonló súlyú, de területileg jobban lehatárolt kínálatot a természetes vizekhez kötődő, aktív vízi és vízparti sportok, programok adják, nyaralás, pihenés, üdülés során számos kedvező program közül válogathatunk, a travel irodák sokféle sport, kirándulás és túra programot szerveznek a Tisza-tó partvidékére egész évben.

A Tisza-tó kínálatának további jelentős, kínálatot színesítő részei a lovas turizmus, a gasztro turizmus, a vadászturizmus és a kastélyokra, kúriákra épülő örökségturizmus, egyre több helyen vannak lovas kiránduló, sport lehetőségek programok. A békés lovakkal az egész család megismerkedhet, a gyerekek tanulhatnak a friss levegőn lovagolni. A ló az egyik olyan állat, amelyik a leginkább pozitív hatással bír a vele foglalkozó ember tudatára, lelkére.

Vadászat céljára kiváló környék Tisza-tó térsége, apróvadra nagyon jól lehet vadászni, a vadásztársaságok kiemelt szerepet tulajdonítanak a régiónak és a travel irodákkal is együttműködve szolgálnak az Ön számára a legjobb ajánlatokkal egész évben.

A világörökség részét képező, nemzetközi érdeklődésre számot tartó Tisza-tavi Madárrezervátum a Hortobágyi Nemzeti Park része. Ez a turisztikai kínálat teszi egyedivé Tisza-tó környékét, jelenleg erre épül fel az ökoturizmus legnagyobb része. A régió természeti értékei azonban nem merülnek ki a Tisza-tóval, ártéri erdők, füves puszták,

és más élőhelyek is hozzátartoznak a táj szépségéhez, nyaralás, üdülés, pihenés alkalmával ne hagyja ki ezeket sem!

A Tisza és a Tisza-tó menti területeken számtalan kiváló lehetőség adódik horgászatra, a Tisza-tó valóságos horgászparadicsom és maga a Tisza is. nemcsak csuka ,ponty, keszeg, hanem a távol-keleti halfajták, például a fehérfejű busa is nagy számban fogható, a tiszta, de tápanyagban gazdag tóban a halak jó nagyra, egészségesre fejlődnek. Számos szálláshely, hotel és travel iroda egyben remek útmutatással is szolgál horgászat tekintetében, megmutatják a legjobb helyeket és lehet horgászfelszerelést is vásárolni, kölcsönözni.

Tisza-tó környékén a nagy kerékpárúton kívül kerékpárutak jelenleg főleg jelentős gépjármű forgalmú főutak belterületi szakaszai mentén találhatóak. Egyre népszerűbb a kerékpározás az

utóbbi időben a Tisza-tó környékén. Tisza-tó körüli kerékpárút az egyik legegyenletesebb kerékpárút az országban, nagyon jól használható. A Tisza-tó térségének árvízvédelmét a Tisza viszonylag jó minőségű gátjai biztosítják.

Például a konferenciákra érkezők, az egészségturisztikai szolgáltatásokat igénybe vevők, a külföldi vadászok többsége igénybe veszi a magas színvonalú kereskedelmi szállás helyeket a Tisza-tó körül. Tisza-tó régióra jellemző már több olyan turisztikai forma is, mely nem igényel kereskedelmi szállás helyeket. Például napjainkban a természet-közeli nomád romantika ismét egyre inkább divatos a pihenés, nyaralás, üdülés terén.

Ugyanakkor ebből adódóan, a Tisza-tó valós vendégforgalmát a kereskedelmi szálláshelyek adatai nem pontosan tükrözik, sok kiránduló jön saját hálófelszereléssel, sátrakkal is és nagyon népszerűek a kedvező árú, bérelhető kis vendégházak a Tisza-tó partján.

 A vízi túrázók, a kerékpárosok, a fiatalok, a horgászok szeretik a kicsi, olcsó szálláshelyeket a Tisza-tó mellett, főleg, mert sok helyen egyben lehet horgász felszerelést, kerékpárt is kölcsönözni, közel van a strand vagy a jó horgászhely.

A kedvező, változatos, hangulatos szállások mindegyik fajtája jelentős létszámban van jelen a Tisza-tó környékén. Az elmúlt években jelentősen megnőtt a hibátlan szolgáltatási szinttel és jó konyhával rendelkező, minden tekintetben színvonalas vendéglátóhelyek száma. Tisza-tó vidékének települései néhány kivételtől eltekintve jellegzetes, alföldi kistelepülések hangulatuk a pihenés, nyaralás, üdülés során meghatározóan kellemes.

Üdülőtelepek is várják Önt több településen, a Tisza-tó partvidékén, ezeknek gyakran az ára is kedvező, Ön nyaralás, üdülés, pihenés során igen gazdaságosan is megoldhatja a programokat. A települési központok megújultak, átalakultak, szinte mindenhol van tájház, kisebb helyi emlékház, esetleg múzeum, s a települések sokszor rendeznek a Tisza-tó vizére csónakos, hajós, kenus túrákat, horgász, biciklis és egyéb túrákat, kulturális és természetvédelmi programokat, fesztiválokat. 

Mentőállomás a Tisza-tó mellett 10 településen van: Heves, Poroszló, Mezőcsát, Tiszaújváros, Polgár, Egyek, Karcag, Kunhegyes, Tiszafüred.

Egyértelműen előnyösnek bizonyult az ökoturizmus fejlesztése, a Poroszlói Ökocentrum, a hozzá kapcsolódó tanösvény már az első évben rendkívül népszerű lett, számos programmal várják az érdeklődőket, üdülés, nyaralás, pihenés során érdemes megnézni a poroszlói Tanösvényt is, a gazdag látnivalókat a tóparti szálláshelyek is csomagokban kínálják, amelyek gyakran tartalmazzák a belépőt is a Tanösvényre. Emellett Tisza-tó partján több vállalkozó is tervezi rövidebb tanösvények létrehozását, némelyik beruházás meglehetősen előrehaladott állapotban van. Egyelőre – a tó miatt – dominálnak a vizes élőhelyeket bemutató tanösvények, amelyek már most népszerűek különösen az idelátogató családok, gyerekcsoportok körében.

A horgászbarát szálláshelyek fejlesztése az utóbbi években nagy arányban haladt előre Tisza-tó partvidékén, ma pedig számos árfekvésű, sokféle profilú, szolgáltatások sorozatával ellátott szállás áll rendelkezésre a horgászni vágyók számára. Számos Tisza-tó menti település lakossága szívesen nyújt segítséget, ha Ön horgászni szeretne a Tisza-tó területén, szívesen megmutatják a legjobb helyeket.

Minden Tisza-tó menti településen megtalálhatóak a különböző vallásokhoz tartozó templomok, műemlékek, értékes látnivalókkal szolgálva pihenés, nyaralás, üdülés során. Néhány településnél fontos és nagy előny a Hortobágyi Nemzeti Park közelsége, illetve az arborétumok is.

A Tisza-tó partvidékén gyakran kerülnek megrendezésre hagyományőrző-, helytörténeti-, művészeti-, zenei- és sportrendezvények és vásárok.

Nyomtatás E-mail

A Velencei-tó, a Napfény tava

A Velencei –tó,(mely méretében harmadiknak számít hazánk természetes tavai között) Magyarország középső területén, Fejér megyében található.

Turisztikai szempontból nagy előny a jó megközelíthetőség, akár vasúton akár közúton könnyen és gyorsan eljuthatunk ide az ország fővárosából vagy akár az egykori koronázási székhelyről (Székesfehérvár) indulva, hiszen mindkettő közel esik a tóhoz.

 A Velencei –tó, amelynek partjain nagyon sok kiváló hotel, szállás található, a fővárostól csak ötven kilométerre van, Székesfehérvár pedig mindössze 15-20 kilométer távolságra fekszik. A hotelek, szállások szempontjából nagyon jól ellátott Velencei –tó körzet elérhető könnyen és gyorsan az M7-es autópályán.

 E remek turisztikai körzet, a Velencei-tó és a Velencei-hegység is északkeleti és délnyugati irányban terül el, elhelyezkedése olyan, mint a Balatoné, pár különbséggel. A Velencei –tó északról a Velencei-hegység, délről a Mezőföld síkság által határolt terület. A Velencei-hegység északi oldala mellett található a Zámolyi-medence, onnan pedig elérhető a Vértes. A Velencei –tó partján üdülő vendégek a közeli szép tájakon túrázhatnak is, a programokat az itteni hotelek, szálláshelyek, rendszeresen megszervezik és támogatják.

A Napfény tava elnevezés abból adódik, hogy a napsütéses órák száma mintegy 2050-re tehető egy évben. Ennek, valamint az igen sekély víznek (átlagosan csak másfél méteres vízmélységgel számolhatunk) köszönhető, hogy Európa egyik legmelegebb tava (26-28 Celsius fok) a Velencei-tó, ezért is olyan gyorsan épültek ide hotelek, minőségi szállások. A Velencei-tó jellemzője emellett még az a körülmény is, hogy az ásványi anyagok (nátrium és magnézium) nagy mennyiségben megtalálhatóak a vizében, melyből adódóan kiválónak számít a Velencei-tó vize a legyengült szervezetet felfrissítésére, regenerálására, ezért a helyi wellness hotelek mellett a kisebb szállások is nagyon sokoldalú és minőségi wellness szolgáltatásokat tudnak Önöknek nyújtani a Velencei-tó minőségi vizének köszönhetően is. Mindez azt eredményezi, hogy a Velencei-tó nemcsak fürdésre, sportolásra kiváló, hanem ezeken túl jól alkalmazható a vize reumatikus fájdalmak gyógyítása során, a hotelek és szállások sokféle modern szolgáltatással állnak az Önök rendelkezésére, sok kedvezménnyel is. A Velencei-tó partján rendelkezésre állnak a legmodernebb gyógyászati szolgáltatások, melyeknek igénybevételére kiváló hotelek, szállások területén van lehetőség.

A Velencei-tó 24,2 négyzetkilométernyi területű és 10,8 kilométer hosszú és változóan 2-3,5 kilométer széles. Ez a fürdésre és vízi sportokra is igencsak alkalmas tó melynek egyharmad részét nádas fedi igen sekély, mert átlagosan a vízmélység a Velencei-tavon 1,89 méter.

Jelentősebb települései,  főbb látnivalói

 

Gárdony városról elmondható, hogy országos jelentőséggel bíró üdülőterület, csaknem a tó déli partvonalának egészén végighúzódó, mind közigazgatási, mind pedig ellátó,- és idegenforgalmi centrumként egyaránt nagyon fontos szerepet betöltő település.  A város a Velencei-tavi üdülőkörzetben a legnagyobb településnek tekinthető, ahol mind a kereskedelmi, mind pedig a kulturális élet igen gazdag, a nagy áruházláncok tagjait és a patinás kis üzleteket egyaránt megtalálhatjuk. Sok hotel és kemping, kisebb szállás is található e Velencei-tó menti kis kellemes városban, a nagyszámú étteremmel, vendéglővel és csárdával egyetemben, a hotelek pedig a Velencei-tó partján ebben a városrészben is szerveznek az érdekességek megtekintésére programokat.Nagyon jól megközelíthető, hiszen jelentős közlekedési útvonalak keresztezik egymást Gárdonynál, mely mintegy kapuként szolgálhat a Dunántúlra. Ha a látogató a fővárosból igyekszik ide, negyvenöt kiló métert kell megtennie, aki Székesfehérvárról érkezik, mindössze húsz kiló méter az ú

A kertvárosi jelleget Agárd képviseli, ahol nagyon sok a hétvégi ház, élénk az idegenforgalom, hiszen a hotelek és szállások egész regimentje található a közelben. Agárd városrész méltán nevezetes a fedett termálfürdőjéről, mely egész évben nyitva tart, termálvize ásványi anyagokban (nátrium, kálium, kalcium, magnézium és kén) nagyon gazdag, 60-68 Celsius fokot eléri a feltörő opálos termálvíz hőfoka.

 A fürdő vizét gyógyvíznek minősítették 1999-ben, minthogy kedvező élettani hatása bizonyos mozgásszervi, nőgyógyászati, betegségek esetében orvosilag igazolt. Agárd városrészben a hotelek és szállások sokféle modern szolgáltatással találhatóak meg itt, a Velencei-tó partján az Önök rendelkezésére állnak rendszeres programjaikkal, akcióikkal, közülük különösen számottevőek a gyógyászati célú szolgáltatások, melyek a helyi termálvízre épülnek. A gyógyfürdő területén olcsó, de jól felszerelt motelt és kempinget is találnak az érdeklődők.

Nem csak a gyógyulni vágyó üdülővendégek találják meg számításukat Agárdon, a helyi Pop- strand, a fiataloknak, családosoknak nyújt kellemes kikapcsolódási lehetőséget, nevezetes a Sport Beach is, ahova a szabadtéri koncertek idején, és sportversenyek alkalmával fiatalok sokasága látogat el, de szép számmal jelen vannak a nosztalgiázó idősebbek is. Ilyenkor a helyi színvonalas hotelek, szálláshelyek vendégéjszakái is telítettebbek, ez viszont soha nem megy a kényelem rovására.

 Itt is, mint mindenütt a Velencei-tó déli partszakaszán, a fövenyes, sok játszótérrel ellátott strandon, élénk, pezsgő az élet, a Velencei-tó vize igen sekély, kellemesen meleg, biztonságos fürdőzést tesz lehetővé a kisgyermekes családok számára is. A mozgalmas strandélet fiatalokat vonz a Velencei-tó partjára, hiszen rendszeresek a koncertek, híres popsztárok jönnek minden nyáron, idevonzva a rajongók széles tömegeit, különösen sok látogatót vonzanak az Agárdi Dance Beach rendszeres táncos-zenés programjai, melyeket széles körben támogatnak a helyi hotelek, szállások. Ez az egyik legdinamikusabb rendezvény a Velencei-tó partján. Ezen kívül rendszeresek a különféle sportrendezvények, gyermekprogramok, folklórműsorok a strandon.

Nagy élmény egy hajókirándulás a Velencei-tó vizén, tüneményes panorámát nyújt a Velencei hegység pazar látványa, jól megközelíthető hajóval a nádasok sokszínű világa is, s ha mindez nem lenne elég, e kirándulóhajók némelyike, úszó szórakoztató központként üzemel. A Madárrezervátum térségétől eltekintve e hajókkal eljuthat a kiránduló a Velencei-tó bármelyik részére. A Velencei-tó partján üdülő vendégek séta hajókázhatnak a tavon az év legnagyobb részében, a hotelek, szállások közel vannak.

Magyarország egyik kiemelt üdülőövezetének minősített területén fekvő Gárdony város környéke, az ökológiai értékek tárházát képviseli, minthogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Tájvédelmi Körzet részéhez tartozó Velencei-tavi Madárrezervátumot látogathatjuk meg itt, melyről elmondható, hogy mint fontos értéket képviselő vízi vad menedék, Európai szinten is számon tartott, védett terület. Ennek, a tó nyugati öblében elhúzódó Vizi ökológiai rendszernek egyedi jellegzetességei az úgynevezett úszólápok. A hotelek, szálláshelyek tájékoztatnak az ökotúrákról a Velencei-tó e partvidékére, mely csak előzetes bejelentkezés útján látogatható. A Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület, a városrész nyugati határvidékén található a Natúra 2000 részét képezi, legnagyobb részét nádrengeteg fedi. Védett növény és állatfajok sokasága számára ideális ez az élőhely.

Velence, a Napfény Tavának is nevezett Velencei- tó, névadó kisvárosa, mely már a kelta időktől kezdve, folyamatosan lakott hely volt, a Velencei-tó északkeleti oldalán, kavicsturzásokon jött létre, a Vereb–Pázmándi vízfolyás mellett, mely itt ömlik a Velencei-tóba. A hotelek, szállások meglehetősen változatosan elérhetőek a környékén.

Velence, ez a Fejér megyei település a Velencei-tó egyik turisztikai szolgáltatások szempontjából különösen jelentős szerepet betöltő üdülőcentruma, ahol nagyszámú minősített hotel és szállás található, mintegy patkó alakban fogja közre a Velencei-tó északkeleti nyúlványát, részei: Velence fürdő (délen elhúzódó, üdülőtelep), Velence, Óvelence (mindhárom részén egy-egy hajókikötőt találunk). Ez a kisváros, a hotelek, szállások számát, minőségét tekintve nagyszerűen ellátott modern település, egy időben a legjelentősebb idegenforgalmi centrum volt a Velencei-tó partján, mely szerepet manapság Gárdony képviseli.

A település bevételének legnagyobb hányadát az idegenforgalom teszi ki, melyet elsősorban a minősített hotelek, szállások nagy száma képvisel, valamint jelentős gazdasági tényezővé vált, az egyre több betelepülőnek köszönhető építőipari fellendülés.

A halászat, horgászás, ma is jelentős Velence városában, hiszen a Velencei-tó világához hozzátartozik a halászat, horgászás fogalma is, minthogy vízfelületének csaknem kétharmadnyi területét értékes nádas takarja, nagyon gazdag a halállománya a tónak, amely ideális élőhelye sok hazai halfajnak.  Habár már igen régen, 1890-ben megalakították itt a Velencei-tó partján a Velencei tavi Halászati Társulatot, ma már nem itt van a Velencei-tó halászatának a központja, a hajdan oly gyakori, vízre futó udvarokat, bárka tárolókat, jégvermeket, felváltották a parkosított nyaralók épületei. Azonban napjainkban is a nádasok, nádszigetek környékén, és Velencei-tó nyílt víz tükrén is gyakori látvány a ringatózó csónak, bene a horgásszal. A sok kitűnő hotel, szállás, étterem étlapjáról nem hiányozhatnak a helyi halételek sokféleségei.

Ha Velence városáról beszélünk, feltétlenül ki kell térnünk a tavi hajózás jelentőségére, hiszen három hajóállomás is található e kisvárosban, a Velencei-tó partján.

A Velencei –tó partján az aktív pihenést előnybe részesítő kirándulók, turisták a közeli szép tájakon túrázhatnak is, a programokat az itteni hotelek, szállások rendszeresen megszervezik és támogatják. Népszerű a lovagoltatás, a kisgyermekek nagyon szeretik a póni lovaglást, minderre, valamint lovas túrák szervezésére mind több és több lehetőség nyílik a Velencei-tó partjainál. Mind több színvonalas hotel, szálláshely szervez lovas túrákat a Velencei-tó környékére. A természetes vízfolyásokban, erdős hegyekben szelíd lankákban bővelkedő táj a maga egyedi állat-és növényvilágával, az a hely, ahol érdemes hosszú sétákat tenni, eljutva egészen az Angelika-forráshoz is, felkeresni Molla Szadik, török szerzetes síremlékét (a XIX. században élt Velencén Molla Szadik), felsétálni a Bence-hegyre, onnan élvezve a Velencei-tó panorámáját. A hotelek, szálláshelyek gondolnak a kerékpáros turistákra is, szervezett túrákon körülkerekezhető a Velencei-tó, a jól kiépített kerékpárutakon.

A következő helyszíne, a Velencei-tó körül tett képzeletbeli túránknak, Kápolnásnyék, ez a Velencei-tó északkeleti nyúlványánál, a Velencei-hegység alatt elterülő település. A Velencei-tavat tápláló egyik jelentős vízfolyás (Vereb–Pázmándi) halad a közelben, melybe itt, Kápolnásnyéknél ömlik bele a Cibulka nevű patak. A minden kényelmi szolgáltatással rendelkező szállások, hotelek nagy számban megtalálhatóak e település környékén is, itt a Velencei-tó körzetében.

Kápolnásnyék települését a Velencei-tó kapujának is nevezik, hiszen a főváros felől érkezők itt keresztülhaladva érik el a Velencei-tó partvidékét.

A mai Kápolnásnyék területén már ősidőktől fogva folyamatosan lakott hely volt, a régészeti és történészeti kutatások igazolták, hogy laktak itt kelták a bronzkorban, majd a későbbiekben letelepedtek más, országunk történetére jellemző népek, mint a római kor emberei, a népvándorlás kori törzsek, mint a longobárdok. Nagyszámú leletegyüttes utal az avar jelenlétre, jelentősek a honfoglalás kori időkből származó (900 körül) letelepedések nyomai. Az itt nyaralók, turisták, nyaraló vendégek, ha jobban meg szeretnék ismerni a Velencei-tó e Kápolnásnyék környéki történelmi jelentőséggel bíró területet, feltétlenül látogassanak el a Székesfehérvári István Király Múzeumba. A Velencei-tó partjainál a sok minősített hotel, szálláshely között bőven találnak olyat, ahol egyben magas színvonalú idegenvezetői szolgáltatást is ajánlanak, nem drágán.

E Velencei-tó környéki településen Helytörténeti Kiállítás Működik. A látogatók itt járva, a történelmi érdekességek felvonultatása mellett, képet kapnak a Velencei-tóval kapcsolatos ökológiai sajátságokról, melyek egyik jellegzetessége az úszóláp. Betekinthetnek az érdeklődők a tó élővilágába, az ökológiai értékek tárházát képviselő, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Tájvédelmi Körzet részét képező Velencei-tavi vízi vad menedéknek számító Madárrezervátum életébe. Az ismeretszerzés mellett a helyi kellemes szálláshelyek a pihentető nyaralást, kikapcsolódást többféle árszínvonalon és többféle profilban kínálják.

A Velencei-tó északi partjainál északkelet-délnyugati irányban elnyúló Velencei hegység keleti lankás dombjain fekszik Nadap, melyen keresztül a vértes felől jövő, és Lovasberényen átutazó turista eljuthat a Velencei-tó partjaira. Nadaptól csak egy-két kilométeres távot kell megtenni, hogy az üdülőövezetbe jussunk, ahol meglehetősen változatosan elérhetőek a hotelek, szállások.

Nadapot, ezt a Velencei-tó környéki úti falu alaprajzú települést a Velencei-hegység keleti végénél találhatjuk. A 320 m magas másodlagos vulkáni csonkakúp, a Templom-hegy, és a 242m-es tönkmaradvány, a Gécsi-hegy között terül el, ez a magasan elnyúló gránittönk-hegységben, a legtagoltabb részen fekvő, Velencei-tó környéki település, melynek a tengerszinttől számított magassága 202 m. A térség földrajzi, geológiai szempontokból sok érdekességgel bír. Azok a turisták, akik nemcsak a fürdőzés, a Vizi sportok örömeit keresik a Velencei-tó változatos partjainál, szemrevételezhetik ezt a geológiai szempontból is nagyon változatos vidéket, élvezve a természeti szépséget, a nyugalmat, a jó levegőt, ha ellátogatnak Nadapra. A Velencei-tó partjainál található szállások, hotelek gyakran szerveznek kirándulásokat, túrákat ide, a Velencei hegység változatos vidékére. E Velencei-tó környéki településen, Nadapon, felkereshetik a turisták, a geodéziai mérések alappontjaként szolgáló szintezési pontot. Innét kitűnően megközelíthető a sok színvonalas hotel és szálláshely.

Sukoró kedvelt turista célpont a Velencei-tó partjainál, ahonnan a hotelek, szállások könnyen, gyorsan elérhetőek, a közeli Angelika-forrás is, a Velencei-tó parti ingókövek (Gyapjaszsák) vagy a Likas-kő érdekes formájú gránit sziklái. A hajdan volt erdőségekből (zárt tölgyes) mára kevés maradt, jelenleg mindössze kb. 208 hektár erdőterülete van a hegységnek.

A természetes vízfolyásokban, erdős hegyekben, bővelkedő Velencei hegység tájaira érdemes ellátogatni mindazoknak, akik az ökoturizmus hívei, megcsodálhatják a természeti szépségeket, az egyedi növényvilágot a Velencei-hegységben vezető mintegy 53 kilométeres túraútvonal mentén. A Velencei-tó környéki hotelek, szállások gyakran szerveznek a Velencei-hegység természeti szépségeit, érdekességeit bemutató túrákat. A lovaglás nagyon népszerűvé vált a Velencei-tó nyaralóinak körében, amire mind több a lehetőség a környék településein, ahol a hotelek, szállások meglehetősen változatosan elérhetőek.

 A Sukorói Lovas központról köztudott, hogy a lovas oktatást több szinten és magas színvonalon végzik a szakemberek, akik nem csak az alapszint elsajátításában segítenek, hanem a tanulók jó része eléri a közép-és haladó szintet is. Foglalkozik a lovarda felnőttoktatással, gyermekek oktatásával, kezdetben a tanulókkal futószáron vezettetik a lovakat, karámlovaglással gyakorolnak, az ügyesebbek lovasversenyeken vehetnek részt.

A Velencei-tó északi partjának jelentős üdülőhelye, a nemzeti történelmünkben kiemelkedő szerepet játszó Pákozd, úti faluból vált később több utcával rendelkező szalagtelkes településsé.

A Velencei-tó hullámai turzásokat alakítottak ki, lerakva az üledékréteget a tó partjai közelében, ilyen kavicsturzásokon jött létre a Velencei-tó észak nyugati partjainál, Pákozd is, melyről elmondható, hogy hotel, szállás szempontjából kiválóan ellátott modern település a Velencei-tó partján. E Velencei hegységben, a tóparthoz csak néhány kilométerre fekvő csendes település nagy előnye, a jó közlekedési adottságok megléte, mind Budapest, mind pedig az egykori koronázó városunk, Székesfehérvár könnyen elérhetőek, a kis távolságból és a jó közlekedési infrastruktúrából adódóan. Sok kiváló hotel, szálláshely van a környéken, a legkülönfélébb egészséges és modern szolgáltatásokkal, családi és csoportos, valamint ünnepi kedvezményekkel.

Ha a Velencei hegység e vidékét tekintjük, csodálatos, egyedülálló természeti szépségekben (Ingókövek), bő vizű patakokban, forrásokban (Anikó és Angelika forrás) bővelkedő tájra lelhet a kiránduló, külön említést érdemelnek a vulkanikus kőzet pozitív hatásai, az egészséges hegyi levegő, üdítő tisztasága. A kirándulók kipihenhetik a túrák fáradalmait, a helyi, kényelmes szálláshelyek valamelyikén, vagy a part menti minősített hotelek egyikében. Érdemes hosszú sétákat tenni az elbűvölő környezetben fekvő, közeli Bella-tónál, vagy felkeresni az egykori kelta népesség jelenlétére utaló bronzkori földvár sáncmaradványait, a külső erdőben. A hotelek, szálláshelyek várják Önt és családját, barátait, üzleti partnereit egész évben a Velencei-tó partján.

 

Nyomtatás E-mail

A Tisza–tó és környéke

A Tisza–tó

Magyarország második legnagyobb állóvize a Tisza-tó, amelyet az 1970-es évek elején, mesterségesen hoztak létre, a szigetek, a holtágak, a morotvák vízi világa ősi tájára hasonlít a látványa. A 127 négyzetkilométer összefüggő vízfelületű Tisza-tó alighanem éppen ezért vált igen hamar népszerűvé. Sokszínűségét kiemeli, hogy négy közigazgatási terület szomszédos a tó vidékével, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Borsod-Abauj-Zemplén, és Hajdú-Bihar megyék. Így a Tisza –tó vidékére látogató ízelítőt kaphat a Nagykunság, a Dél-borsodi és a Hevesi-síkság értékeiből, világából.

Maga a Tisza-tó hullámtéren jött létre, valójában gátak közötti, duzzasztott folyószakasz, ami tizenhat szigetet foglal magába és tíz öblítő csatorna tartozik hozzá. A Tisza jól kivehető medre, a március közepétől november elejéig tartó duzzasztási időszak idején 10-15

méteres mélységet is elér. A Tisza-tó hatalmas vízfelületén három öböl, az Abádszalóki, Sarudi és Tiszavalki öblök, és két, holtágakkal, duzzasztás előtti laposokkal, rétekkel tagolt tórészlet, a Tisza-tavi Madárrezervátum területe és a tiszafüredi Holt-Tisza különíthető

  1. A Tisza-tavi Turisztikai Régió, méretét tekintve hazánkban a legkisebb turisztikai régió, jelentőségét ennek ellenére mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a két statisztikai régió határvonalán lévő Tisza-tó köré többé-kevésbé önálló turisztikai régió alakult ki. A régió

területéhez 68 település tartozik hozzá, de a Tisza-tó régiójának területe nem esik egybe a nemrég, 2003-ban alakult, Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 73 települést magába foglaló működési területével. A Tisza–tó turisztikai régiója a hét statisztikai régió mellett kialakított két turisztikai programrégiók egyike. A Tisza-tó névadója a kiskörei duzzasztó megépítésével létrejött hatalmas vízterület, ami 127 km² területű lett. A Tisza-tó ekképp fiatal létesítmény, jelenlegi duzzasztási szintjét igazából mindössze alig 30 éve, 1978-ban határozták meg. A terület arculata az óta is, folyamatosan változik, rendeződik. Ismerje meg Ön is azt a gyönyörű élővilágot, ami a Tisza-tó területén kialakult!

A Tisza-tó születése

Tisza-tó az 1967–73 között felépült, Tisza II. Vízlépcső üzembe helyezésekor, a Tisza folyásába történő mesterséges beavatkozás eredményeként keletkezett. Tisza-tó létrehozásának célja elsősorban a víz hasznosítása volt, idegenforgalmi hasznosítás Tisza-tó kialakításakor csak sokadrangú szempontként jelent meg. Tisza-tó ekképp csak nevében és látványában tó, a Tisza folyó szeszélyességének és az emberi beavatkozás következményeinek egyaránt kitett, síkvidéki átfolyásos tározó.

Túrázás a Tisza-tónál

Bemutatjuk Önnek a Tisza-tó és vidékének néhány szép túracélpontját, ajánlva mindezt a gyalogos, vízi és kerékpáros túrázóknak egyaránt. A Tisza-tó önmagában bizonyítja, hogy szépség, látnivaló, érdekesség az Alföldön is található. Ismerje meg hazánk egyik legszebb tavát és környékét, tapasztalja meg a természetjárás különleges élményét a Tisza-tó környékén! Változatos, értékes, ritka fajok százait magába foglaló páratlan, védett élővilág, egészséges, kristálytiszta víz: ez a Tisza-tó!

Ha Ön szeret horgászni, Tisza-tó a legjobb választás, mert tele van egészséges, sokféle, szapora hallal. Karikakeszegek, valamint számosan ezüstkárász, csuka, ponty fogható a Tisza-tó vizében, emellett megtalálhatóak a távol-keleti tájak halfaunájának tagjai is: a pettyes busa, fehér busa és a fehér amúr.

 A gyermekek számára igazi kalandélmény az érdekesebbnél érdekesebb kétéltűek, hüllők megfigyelése. Ha gyönyörű, érdekes természetfotókat szeretne készíteni, válassza a Tisza-tó varázslatos világát! Felvételeire bárhol büszke lehet majd. A holtágak, kubikgödrök, mocsarak a kétéltűek és a hüllők kedvelt lakóhelyei a Tisza-tó területein, felfedezésük, megfigyelésük a legkisebb, akár egynapos kalandtúrát is igazán izgalmassá teszi kicsiknek-nagyoknak. Szapora a tavi béka, kisebb számban honos a kecskebéka is, s jellemző a vízisikló és a mocsári teknős. Tisza-tó környékén számos madárfaj talál fészkelési lehetőséget, gyakran látni ritka, védett madárfajok egészséges, szép példányait, melyek mind fotótémának, mind hasznos, emlékezetes látványul szolgálnak a gyermekek számára is. A Tisza-tavi Madárrezervátum területén, kilenc élőhely típusról 199 madárfaj található meg: a legideálisabb, észrevétlen és élvezetes környezetismeret órát lehet megtartani itt, a tanulócsoportok és családok számára is felejthetetlen élmény. A kanalas gém, a szürke gém, a kárókatona, az üstökös gém, a nagy kócsag, a kis kócsag, a bakcsó, a batla, a barna kánya, barázdabillegető, az erdei pinty például mind megél itt békességben, általában szem lőtt vannak, jól megfigyelhetőek. Kuriózumnak tekinthető itt az erdei gémtelep is. A madárrezervátum országos jelentőségű, védett természeti érték, mely, az egész Tisza-tó természetvédelmi körzetével együtt, hozzátartozik Európa legfontosabb természetvédelmi területeihez, s nemzetközileg is védett.

Érdekességek, szemelvények: Milyen volt a mai Tisza-tó vidéke a legrégebbi időkben?

A jelenlegi Tisza-tó vidéke az újkőkoróta lakott terület. Nevezetes rézkori kincslelet került

elő Tiszaszőlősön, s népvándorlás kori leletek is nagy számban előkerültek a folyó menti árvízmentes magaslatokon.

Tisza-tó napjainkban kedvelt úticélja nemcsak a horgászoknak, a vízisportok szerelmeseinek, hanem kiváló kirándulóhely gyermekes családoknak is. A környék nevezetességei, sok falu megőrzött népi kulturális emlékei tovább színesítik a tartalmas kirándulást, ha Ön a Tisza-tó vidékét választja.

Tisza-tó kiválóan alkalmas vízitúrákhoz, a tó körül pedig gyalogos és kerékpáros felfedezések egyaránt tehetők.

Települések a tó környékén, látnivalók

 

Poroszló: az egyik legérdekesebb falu a Tisza-tó partvidékén.

Talán ott, ahol egykor Árpád honfoglaló magyarjai tábort vertek, vagy ahol 1455-ben kapott mezővárosi rangot, ünnepeltek a poroszlóiak elődei. Utóbb birtokossá vált Bornemissza Gergely, Gárdonyi regényhőse is, s ismerkedésünk a Tisza-parttal a folyó jobb partján máris érdekes tényekkel kezdődik. A csendes kis faluban, Tisza-tó partján kellemes strand, kemping, vízi sporteszközök várják a kirándulókat, s Ön sem fog csalódni, ha idelátogat.

Sokan a Tisza kapujának nevezik Poroszlót, ahol az ottani tájház, tele érdekességekkel, várja az érdeklődőket. A poroszlói tájház a Kossuth u. 25. –ben található. Poroszló az elmúlt években jelentős mértékű turisztikai fejlesztésekbe fogott és mára fogadók, apartman házak és egy elegáns kastélyszálló is az ide látogatók rendelkezésére áll. A közelben gyógyfürdő is található, ami a tó mellett szintén az egyik legvonzóbb célpont, érdemes felkeresni. A poroszlói Graefl kastély ma pompás szálloda, elegáns, ám baráti árakkal és sokféle kedvezményes csomaggal várja Önt és családját, sőt, a kastélyszálló kiváló esküvők, családi ünnepek, előadások, konferenciák számára is. Gyönyörű parkjában ritka és egzotikus növényfajok tucatjai találhatóak.

A Tisza-tó mentén található a Poroszlói Tanösvény, melynek segítségével Ön is igazán élményszerűen tekintheti meg a tó természeti szépségét, növény- és állatvilágát. A

Tanösvényhez Poroszló Tisza parti részéről, ahol a kikötő és kemping is várja az ide látogatókat, bérelt csónakokkal lehet eljutni. A tanösvényre látogatók száraz lábbal, a víz fölé ácsolt pallóúton tehetik meg a néhány kilométeres kellemes sétát. A séta során két madárfigyelő házikó és egy kilátó segítségével minden apró részlet megfigyelhető a tó élővilágából, s ha távcsövet, zoomos fényképezőt, kamerát hoz magával, sokkal több részletet megfigyelhet, megörökíthet.

Sarud az egyik olyan Tisza-parti településsé vált, ahol a környező városokból az iskolák, üzemek üdülőket, hétvégi pihenőket hoztak létre.

Nagyon kellemes az itteni strand, strandja, és a gáton túl kempingek is várják a látogatókat, a nyaralás, üdülés nagyon szép itt.

Tiszanána – Dinnyéshát

 

A Tiszanána név első fele a Tiszára utal, a Nána pedig eredetileg személynév volt. A településhez tartozik a Tisza mellett fekvő üdülőterület, Dinnyéshát, aminek csónakkikötője több száz vízi jármű befogadására alkalmas. A kikötő közelében szabadvizű strand található.

Délről határolja a falut a fürdésre és horgászásra is alkalmas folyónk, a Tisza. Kedvelt üdülőterülete a Dinnyés-hát, itt nagyon sok jó szállás található. Az üdülőterület nagyjából 5-6 km-re van a falutól. A dinnyés-háti strand az egyik legjobban kiépített és legszebb fürdőhely a folyó partján, pihenés, nyaralás szempontjából ideális. Tisza–tó körzetében tehát a Tisza folyó menti strandok és horgász, halászhelyek is bővítik a kínálatot. A faluközpont két temploma közül a református templomok megőriztek valamit középkori formájukból, érdemes őket megtekinteni, egy kirándulás, üdülés igazán hasznos lehet ezzel a programmal itt.

Kisköre

Kisköre majdnem hétszáz éves múltját kevés fennmaradó építészeti emlék őrzi. A Tisza-tó legnagyobb Heves megyei települése.

A település legrégibb építménye az 1777-ben, barokk stílusban épült római katolikus templom, ennek érdekessége a kőből épült toronysisak. Belső berendezési tárgyai közül eredetiek a tölgyfából faragott padok, a fából faragott barokk szószék, a kagylómotívumokkal díszített oltárszekrény és a keresztelőkút szoborcsoportja. Érdemes üdülés, nyaralás során megtekinteni.

A népi értékeket, a népi iparművészet emlékeit a Falumúzeum gyűjteménye őrzi. A múzeum 1987-ben nyílt meg, tízéves gyűjtőmunka során gyűjtötték össze az alapját képező tárgyakat. A korhűen felújított és eredeti tárgyakkal berendezett ház 1856-ban épült. Három helyiség van benne. A tisztaszoba és a konyha berendezése egy múlt századi földművelő család berendezési tárgyait mutatja be. A hátsó szobában népi agyagedények, szerszámok, szőttesek találhatók. A szoba közepén áll a szövőszék, a látogatók ki is próbálhatják. Az utazás során a pihenés, üdülés még tartalmasabb, ha ilyen érdekes helyi nevezetességeket is megtekint, esetleg kipróbál a család apraja-nagyja.

Itt található a vízlépcső, melynek működése megtekinthető, de csak engedéllyel, túravezető vezetésével. A vízlépcső működése és az esetleges zsilipelés is jól megfigyelhető a vízlépcső mögötti közútról, érdekes élményt nyújt a vízen érkezők számára a zsilipelés. Ne hagyja ki az élményt üdülés alkalmával, s igazán felejthetetlen lesz látványában, hatásában a pihenés, túrázás során. A vízlépcső valójában duzzasztómű, mely a Tisza folyó hajózhatóságát teszi lehetővé.

Abádszalók

A Tisza bal partján, Kiskörével szembeni parton épült. Abádszalók számára nagyon fontos a Tisza II. vízlépcső, s a folyó kiskörei duzzasztása.  A faluházban számos érdekes, különleges tárgy megtekinthető, az István király u. 41. szám alatt. A nyaralás során ezeket a kicsi, rejtett „kincseket” se hagyja ki! Így lesz igazán hasznos és maradandó élmény a legrövidebb üdülés is.

Abádszalók további különlegessége a Babamúzeum, ahol 200-nál több, a Kárpát-medence tájegységeire jellemző, népviseletbe öltöztetett babát tekinthetünk meg Abádszalóknál hullámzik a 14 négyzetkilométeres Attila-öböl vize. Itt található a Tisza-tó legnagyobb

strandja is.

Tiszaderzs

Ha Ön szeret vadászni, horgászni, Tiszaderzs nagyon jó választás lehet az Ön számára.  A község környéke kedvelt vadászterület, de a horgászok is szeretik. A kirándulások kedvelt helye a tiszaderzsi folyópart. Román stílusú temploma a XIII. században a domonkos rendnek épült, s a tűz pusztítása miatt mára csak a romjai maradtak meg, a templomrom az Ady E. u. 3. –nál található.

Tiszafüred

Tiszafüred a Tisza fontos átkelőhelye, vasúti és közúti csomópont is. Az 1984-ben várossá vált Tiszafüred a Tisza-tó melletti települések fővárosa.

 Tisza-tó vidéki üdülőterület központja, az ökoturizmus célpontja is egyben. Termálfürdője igazi vízgyógyászati kultúrát jelent itt, magyarok és külföldiek is nagy számban látogatják. Ha érdeklik a vidéki wellness lehetőségek, pihenés, üdülés, kikapcsolódás céljára Tiszafüred ideális. Rengeteg nagyon jó wellness program, szolgáltatás van itt. Tiszafüred környéke védett természeti értékekben gazdag terület.

A Tisza-tó tiszafüredi vidéke a Hortobágyi Nemzeti Park megalakítása óta védett terület, és a mintegy 7000 hektárnyi védett térség több mint fele az ökoturizmus céljait szolgálja. A tó középső része, vagyis a Tiszafüred, Poroszló, Sarud és Tiszaderzs közötti terület a vízi túrák ideális helyszíne, mindegyik település kiválóan alkalmas szállás, túrázás és kempingezés szempontjából is. A város határában vannak a pusztakócsi mocsarak, az azokhoz tartozó Fekete-rét nádrengetegében mintegy kétszáz madárfaj él, megfigyelésük bármilyen távú izgalmas túra során jó program, akármilyen kirándulás, pihenés, üdülés programban érdekes színfolt lehet, érdemes megnézni a madarakat. Az európai jelentőségű madár élőhely szigorúan védett, a terület éppen ezért csak a Hortobágyi Nemzeti Park engedélyével látogatható. A településen évszázados hagyományai vannak a kézműves mesterségeknek, híres a tiszafüredi fazekasság, a bútorkészítés és a kosárfonás is. Számos emlék maradt fenn, ezek megtekinthetőek. Itt működött ezen kívül Magyarország leghíresebb nyereggyártó műhelye is. A mesterségek emlékét, a tárgyakat a Hortobágy Nemzeti Park Nyugati fogadóházában berendezett kiállítás őrzi, ott mindenféle érdekesség megtekinthető, s egy pár napos üdülés, pihenés során is rengeteg új élményt szerezhet a család.

Tiszafüreden van a klasszicista stílusú Lipcsey-kúria, ahol 1949-ben nyílt meg a Kiss Pál Múzeum, amely az első falumúzeum volt Magyarországon.

Tiszafüreden található még a népi klasszicista építészet több oszlopos, tornácos emléke közül a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház, ami eredetileg is fazekasműhely volt. Két generációs fazekasok, a Nyúzó család élt ebben az eredeti XIX. századi bútorokkal, eszközökkel berendezett kis házikóban. A ház és a műhely eredeti látnivaló, amely a korabeli fazekasságot bemutatja.

A kemping felé vezető úton érdemes megtekinteni a neobarokk Kemény-kastélyt is, a kastélyt is korabeli bútorokkal rendezték be, parkja pedig védett, tele van ritka növényekkel.

A Tiszafüredi Termál és Gyógyfürdő az üdülőterület része ugyanúgy, mint a kényelmes kemping, modern és nagyon vonzó úti cél. Az üdülés, pihenés során a gyógyfürdő kipróbálásával, egy kellemes fürdőzéssel, wellness szolgáltatások igénybevételével Ön egészségét is támogatja, amellett, hogy sokoldalúan kikapcsolódik.

 

Nyomtatás E-mail

Karácsony, Szilveszter, Újév: pihenés, üdülés ajánlatok

Az év legszebb ünnepe a Karácsony, a Szilveszter és Újév pedig az ünneplés, a szerencse .és jókívánságok, a mulatság napjai.

Karácsony, Szilveszter és Újév ünnepi napjait nemcsak otthonunkban tölthetjük. Az utazásra, üdülésre, egy –egy pihentető wellness hétvége eltöltésére ez az időszak kiváló. Sokak számára azért is, mert nem kell külön szabadságot kivenni és nincs akkora nyüzsgés, akkora felgyorsult élet, mint nyáron. Az egész család számára nagyon szép élmény lehet ezért a karácsonyi üdülés, vagy épp a szilveszteri, újévi ünneplés valamelyik elegáns hotelben, esetleg egy hosszabb, több hetes téli üdülés, melyben mindhárom ünnepet egy megfelelően kiválasztott, szép és modern szolgáltatásokat nyújtó hotelben töltjük. A hosszabb karácsonyi, szilveszteri pihenés alkalmával mód nyílik a hotel környékén található látnivalók, történelmi emlékek megtekintésére is, sok múzeum az ünnepek miatt, a látogatók számára az ünnepek másnapján is nyitva tart, de egy –egy várrom, érdekes kilátó, szép erdő, tópart, remek kirándulási úti cél lehet télen is. A gyerekek karácsonyfadísz alapanyagot gyűjthetnek az erdőben, érdekes terméseket, melyekből sok minden készíthető. Szilveszter és Újév napján pedig, ha az üdülés mellett döntünk, az ünneplés sokkal nívósabb és tartalmasabb, s gyakran költségben sem nagyobb, mintha egyébként otthon maradnánk, vagy elmennénk egy étterembe, egy szilveszteri bálra. A hotelek igazán pompás szilveszteri műsorral, programokkal, élőzenével, gyakran sztárvendégekkel szolgálnak, a szállás és a modern, kényelmes pihentető szolgáltatások mellett. A hotelek wellness szolgáltatásai segítségével könnyedén kipihenhetik a szilveszteri buli fáradalmait. Újév napján pedig szintén helyet kap a közös ünneplés és a finom étkek, melyekben bátran lehet a konyhafőnök ajánlatára vagy a hotel által ajánlott ünnepi menük valamelyikére hagyatkozni, hiszen a kínálatunkban szereplő hotelek mindegyike kiváló konyhával, mesterszakácsokkal várja Önöket az évnek ebben a szakában is.

A hazai hotelek, szállások nagyon sokféle remek ajánlattal csábítanak Karácsony, Szilveszter, Újév idejére. A még felső kategóriás hotelek ajánlatai közül is kifoghatunk kedvezőbb árban csomagokat, ajánlatokat, főleg a vidéki hotelek kínálnak igen jó karácsonyi, szilveszteri, újévi üdülés ajánlatokat. Ha Ön családostul szeretne Karácsony környékén üdülni, s a legtöbben így tervezik, akkor rengeteg kedvezmény elérhető és nagyon sok színes program várja Önöket országszerte.

Akármelyik régió, látnivaló szimpatikusabb, ha pihenésre vágyik a család, a hotelek közül az országban a legtöbb területen lehet találni minőségi, kedvező ajánlattal szolgáló helyet. Travel irodánk megbízható, részletes leírással rendelkező, minősített hotel, szállás kínálatában a karácsonyi, szilveszteri, újévi ajánlatok között is személyre szabottan kereshet, egész részletesen talál információkat adott hotel ünnepi ajánlatáról.

Karácsony: Különlegességek a pihenés, üdülés terén

A karácsony a szeretet ünnepe. Ez az ünnep a meghittségről szól, amit a hotelek is igyekeznek nyújtani, még a nyüzsgő belvárosban is. A szilveszter ezzel szemben a féktelen bulizásról, ünneplésről szól, s mint ilyen, fontos hogy problémamentes legyen, a hotelek biztosítják a szabadságot, ami a jó hangulathoz kell.

Magyarországon szerte bőségesen találunk a Karácsony, Szilveszter, Újév napjaira szóló akciókat a hotelek, szállások kínálatában. A karácsonyi ajánlatok nagyon sokszor plusz figyelmességgel is várják Önöket: forralt borral, karácsonyi ajándékokkal, nagyon szép, stílusos karácsonyi dekorációval, esetleg kicsi karácsonyfa is van a szobában.

A családi kedvezményeket mindig keresse a hotelek, szállások ajánlataiban! Gyakran négy főre már jelentős kedvezményeket vehet igénybe, többféle szolgáltatásra. Mindig a hotel aktuális karácsonyi csomag ajánlatai közül érdemes a megfelelőt kiválasztani, mert így Önnek nem kell a szervezéssel bajlódnia és az egész családra gondolnak a szervezők. A csomag ajánlatok másik nagyon nagy előnye, hogy kiszámíthatóak a költségek. 

Karácsony előtt, Advent idején is nagyon jó ajánlatokat kínálnak a hotelek, szállások szerte az országban. A téli lelassult, nyugodt, meghitt élet hatással van a pihenés jellegére is, így ebben az időszakban azok, akik a pörgés helyett inkább a nyugodt feltöltődést kedvelik, Advent idején nagyon jó, testreszabott ajánlatok keretében üdülhetnek.

Bárhova is utazik Karácsony idejére, mindig érdemes a környék karácsonyi programjai után érdeklődnie, ebben a hotelek, szállások segítenek. A legtöbb településen a karácsonyi programok nagy része ingyenes, ezzel pedig plusz költség ráfordítás nélkül teheti még izgalmasabbá és sokszínűbbé karácsonyi pihenését, üdülését. Az egész család számára szórakoztató és hasznos programok állnak rendelkezésre. Télen, ha van olyan szerencsénk, hogy fehér Karácsony jut erre az évre, akkor nagyon jó a hotel környékén a természetben kirándulni a havas tájban gyönyörködve. Ha utazik az egész család, a gyerekek hozzanak magukkal szánkót, hócsúszkát is. A lágy, dombos vidékeken így a téli szórakozás és sport, természetjárás, összefonódva a karácsonyi hangulattal, igazán nagyszerű élményt ad.

A tavak partján találhatóak igazán különlegesen nívós hotelek, szállások szerte az országban, s ha befagy a tó, akkor a hoteltől nem messze, korcsolyázhatunk, szánkózhatunk. Számtalan helyen bérelhető korcsolya és szánkó.

Érdemes egy –egy több napos karácsonyi üdülés alkalmával, a környező települések karácsonyi programjait már jó előre megnézni, kiválogatni mindazt, amire kíváncsi, így időt takarít meg. A karácsonyi vásárokon igazán minőségi, egyedi, szép termékeket vásárolhat, amelyek a karácsonyi ajándék céljára és a fa, az otthon feldíszítésére is kiválóak. Utazásáról értékes és különleges ajándékokkal térhet haza.

Ha a gyerekekkel karácsonyi kézműves foglalkozásra mennek az üdülés alkalmával, különösen, ha maszatoló anyagokkal dolgozva készítik a díszeket, érdemes egy –egy öltözet erre a célra szánt, kevésbé kényes ruhát adni a kicsikre. Ugyanez vonatkozik az egész napos szánkózásra a domboldalon. Természetesen Szenteste alkalmával az ünnepi vacsorához, a legszebb ünnepi ruha se maradjon el, ha hotelben töltjük a karácsonyt.

Több hotel teszi lehetővé az élményszerű, közös karácsonyfa díszítést. Kérdezzen rá az ilyen lehetőségekre, a gyerekeknek igazán nagyszerű élmény lesz.

Ha nem Karácsonykor, hanem Mikulás napján üdül a család, akkor a hotelek természetesen szívesen gondolnak a kicsikre és szervezik meg a Télapó látogatását is. Kérdezze meg, mik erre a lehetőségek adott hotel esetében!

Romantikus wellness hétvégét is eltölthet párjával Karácsony napjaiban, a hotelek nagyon különleges, meghitt hangulatban várnak. Érdemes rákérdezni az esetleges kedvezményekre.

Télen se maradjon otthon a napvédő krém, ha hóval borított magas hegyvidéken tölti az ünnepeket és a téli sportok Önnek fontosak üdülése alkalmával. A hó a nap UV sugarait hasonlóan felerősíti, mint nyáron a víz, hófehéren, alulról veri vissza a sugárzást.

Tippek, ötletek szilveszteri üdülés, pihenés alkalmából

Szilveszter és Újév napján az ünneplés igazán különleges környezetben az igazi. A buli, party akkor lesz igazán csillogó és szabad, ha egy hotel kényelmes környezetében tölti el az ünnepet. Akár párjával, akár családdal, barátokkal ünnepelnek együtt, a hotelek mindegyike nagyon szórakoztató és sokoldalú Szilveszteri, Újévi ajánlatokkal szolgál, s ebbe beletartozik a finom vacsora, az élőzene, tánc, a tűzijáték, s még nagyon sok más. Ha nem utazna el, akkor is lehet sokszor drága csak egy szilveszteri báli belépő is önmagában vagy vacsorával. Mindezt összekötni szállással, egy szilveszteri pihentető wellness hétvége keretében, igazából sokszor nem kerül sokkal többe, mint bálozni. S ekkor a különleges, feldíszített ünnepi környezet is hozzájárul a feledhetetlen jókedvhez.

A Szilveszter és az Újév is akkor igazán csillogó, ha akár extravagánsig elmenően is, igyekszik öltözetével is kihangsúlyozni az ünneplést és a jókedvet. Ruháját célszerű már az utazás előtt jókora idővel kiválasztania, a kiegészítőkkel együtt. Ez az urakra is vonatkozik. Egy –egy különleges nyakkendő, ing, a party alkalmával igazán nagy sikert arat.

A hotelek, szállások általában mind beltéri, mind kültéri rendezvényekkel várják Önöket Szilveszter és Újév alkalmából, s az ünneplés izgalmát tovább fokozza, hogy minden településen gondolnak a helyiek is az ünneplésre, akár élőzenével, akár retro disco –val, akár több tűzijátékkal is. Mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb hangulatú buli helyszínt.

Ha több napos Szilveszteri, Újévi wellness hétvége keretében üdül, akkor a bulizás fáradalmait a hotelben a kényeztető wellness szolgáltatások segítségével könnyedén kipihenheti. Akik otthon maradnak, azoknál bizony tovább tarthat a macskajaj…

A pecsenyemalac a hotelek többségében ott fogja díszíteni az étkekkel teli asztalt Szilveszter este a vacsoránál, s érdemes a hagyományos szilveszteri étkek mellett a hotel éttermének különleges fogásait is kipróbálni. A jó magyar boroknak, pezsgőnek itt fontos szerep jut, a konyhafőnök ajánlatát nyugodtan próbálják ki, hiszen hazánkban a nívós hotelek éttermeiben, a legkiválóbb magyar borok várják. Túl sokat összeenni nem szabad ilyenkor sem, érdemes inkább többféle fogásból egy –egy picit kóstolni a büfévacsoránál.

Az egész család számára is lehet érdekes és élvezetes a Szilveszteri, Újévi üdülés, pihenés, a hotelekben a családi programok lehetővé teszik, hogy minden korosztály jól érezze magát. A nagyobb gyerekeknek semmi bajuk sem lesz tőle, ha az évnek ezen az egy napján, gyerekpezsgőt és rágcsálnivalót fogyasztva Önökkel mulatnak késő este is vagy épp fent maradnak éjfélig. Másnap úgyis bőven lesz lehetőség egy nagyot aludni, pihenni.

Összeállításaink és tanácsaink alapján reméljük, sikerül megtalálnia az Önnek legmegfelelőbb karácsonyi, szilveszteri, újévi ajánlatot a felhőtlen pihenéshez, üdüléshez.

Nyomtatás E-mail

Jó tudni Magyarországról

  • Népessége:  2019. január 1-jén 9 772 756 fő
  • Népsűrűsége:  106,0 fő/km2
  • Fővárosa: Budapest
  • Megyék:  19 Megye + 1 főváros
  • Régiók: Budapest és környéke, Balaton, Tisza-tó, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld,   Közép Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl
  • Államforma:  Köztársaság
  • Hivatalos nyelv:  Magyar
  • Pénznem:  Forint 
  • Szomszédos országok: Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia
  • Vallás: 51,9% római katolikus, 15,9% református, 3,0% evangélikus, 2,6% görög katolikus,
  • 1,0% egyéb keresztény, 11,1%  egyéb felekezethez tartozó, 14,5% felekezet nélküli
  • Hivatalos ünnepnapok:  január 1., március 15., húsvét, pünkösd, május 1., augusztus 20., október 23.,   november 1., december 25-26.
  • Idő: GMT + 1 óra
  • Internethasználat: A lakosság körében 59,3%
  • Nemzetközi repülőterek:  Budapest, Debrecen, Sármellék,Pér

Nyomtatás E-mail

Iratkozz fel az Elitszállás hírleveleire
Partly Cloudy
Budapest

Partly Cloudy

21°C

  • 07 May 2018

    Mostly Sunny 32°C 20°C

  • 08 May 2018

    Sunny 31°C 16°C

INFORMÁCIÓK

Panaszkezelés

Ügyfélszolgálat: (8:00-21:00)

Tel.: +36 30 944 9334

Hibabejelentő

E-mail: szallas@elitszallas.hu